Kispesti ház 100 nm-es tetőtere (látvány tervek)
Nemrég készültek el egy kispesti család tetőtéri lakásának kiviteli tervei. A munkák már csak jövőre kezdődnek el, így addig is van idő az általunk javasolt hozzávalók, és egyéb belsőépítészeti elemek beszerzésére. A kis család ugyan csak 3 tagú, de a tervezés során is sok nehézséget okozó ferde tetőtéri falak nehezen tették lehetővé, hogy a teljes alapterületet belakhassák a lakás jelenlegi állapotában, ezért a funkciókat átszervezve igyekeztünk élhetőbb tereket létrehozni.

A jelenlegi étkező helyére egy olvasó sarkot és előtér funkciót terveztünk. A lerakóasztal szerepét egy meglévő komód tölti majd be. Az előtér és az innen nyíló nagyméretű terasz tavasztól őszig kellemes kapcsolatot biztosít majd a természettel.


A nappali közepén jelenleg található cikkcakkos hűtőt takaró fal lebontásra kerül. Helyére egy 2 darabból álló, egyik részén áttört, ferde szögben, térben álló pengefal kerül, mely egyik fele média funkciót tölt be, a másik pedig keretet ad a tér közepére átkerülő étkezőnek. Az izgalmas álmennyezet, a világítás, a kőpanel és a barátságos színek az étkezőt a lakás központi elemévé teszik majd.



A nappali közepéről eltávolított hűtő bekerül a konyhába, a tűzhely pedig a reggeliző pult félszigetére kerül, így a háziasszony a főzés ideje alatt is “együtt lehet” a családdal. A nappali falán lévő kőpanel és a padlóvilágítás esténként kellemes hangulatot biztosít majd a család számára.


A hálószobába egyedi készítésű ágy kerül, amely lehetővé teszi könyvek és laptopok tárolását. A fal egy részének a gyerekszobába való áttolásával mélyebb és hosszabb gardróbszekrények kaphatnak helyet. A fal 17 cm-rel történő eltolása a szülői hálóra nézve óriási könnyebbséget jelent, a gyerekszobában azonban nem okoz feltűnő veszteséget, mert az az egyetlen teljes alapterületén hasznos belmagassággal rendelkező helyiség, így az jelenlegi állapotában jóval tágasabbnak érződik a többinél.


A jelenlegi számítógépes raktárszoba hobbiszoba lesz, mely zárt szekrényeivel rengeteg tárgyat és könyvet is befogad majd.


A hobbiszoba hangulata az öreg rádióval a régi szivarszobákat idézi. Belépés kizárólag férfiaknak!


A fürdőszoba jobb oldali falára teljes szélességében tükör kerül, így optikailag megkétszereződik a pirinyó fürdőszoba. A megmaradó burkolatok ellenére, a szaniterek cseréje és az egyedi, méretre készített bútor összhangot teremt majd a lakás többi részével.













klassz! Mindig oda voltam a tetőtéri lakásokért, a csodálatos kilátásért, nagy teraszért … stb. olyan jó a feelingje. Csak NE LEGYENEK DŐLT FALAK!!! Az valami borzasztó; tényleg csak tervezéssel, okos átgondolással lehet ezekkel a terekkel mit kezdeni. Remélem sikerül megvalósítani!
Hát a tetőtérnek a dőlt falak a lényege, azért tetőtér :)
Én imádom a tetőtereket, a dőlt :D falakat..
Ha kellő odafigyeléssel, tervezéssel készül akkor könnyebb berendezni..
Nagyon jók a terveid..
..mint mindig..
Nekem úgy is tetszett, ahogy eredetileg volt (leszámítva a kupit persze :) )
De elviselném.
Az átalakítás meg nagyon jó lett, sokkal jobban kihasználható a lakás!
Én is gondolkoztam tetőtérben, csak túlságosan féltem, meg vagy elég jó állapotú nem volt a kínálatban, vagy kicsik voltak.
Köszi :)
Én nem szeretem egyébként a tetőteret, csak a gond van mindig vele :)
Szólj hozzá!
Lakberendezési munkáinkból néhány
Kövess minket!
Térformáló Stúdió
Mottó
Egy jól megtervezett lakásbelső nem csupán a legújabb lakberendezési divat vagy irányzat megvalósításáról szól – tükröznie kell tulajdonosának egyéniségét, szokásait és mániáit, érdeklődési körét és ízlését.
Strange Design – olvasnivaló
Kavalkád – néznivaló
Kisfilmek a nagyvilágból
Archívum
Egyebek
Olvasnivalók
Legtöbb hozzászólás
Legolvasottabb