Karácsonyfa díszek 2009-ben
Az elmúlt napokban két újságtól is felhívtak és megkérdezték tőlem, hogy idén mi a trend a karácsonyfák és díszek terén. Hirtelen nem is tudtam mit mondani, mert én személy szerint annyira nem rajongok a karácsonyért. De ha már van és készülni kell rá, akkor lakberendezői szemszögből közelítem meg, mégpedig a kissé hagyományosabb gömbökre fókuszálva. (Korábban már mutattunk pár rendhagyó díszt a bátrabbaknak.)

A divatlapok szerint most nagyon divatosak a tollak (akár a karácsonyfa ágai közé), a csillogó, strasszos gömbök, színekben a fekete, fehér, bézs, barna, rózsaszín és a gömbök mellett mindenféle kis madárka, pillangó is feltűzhető a fára. Mivel viszont a trendek évről évre változnak, elég költséges mindig követni őket. Én azt szoktam mondani, hogy teljesen mindegy milyen színű díszekkel díszítjük a karácsonyfát, a lényeg, hogy az passzoljon a lakás színeihez. (Pont ezért vagyok én kénytelen idén az összes piros díszt lecserélni, mert a pink falamhoz, meg a pink kiegészítőkhöz, az azért mégsem az igazi).

Ezen kívül amiről én le szoktam legalább a családomat beszélni, az az, hogy mindenféle színű díszt, melyek az elmúlt években vagy évtizedekben összegyűltek, azt felaggassanak, mert az már tényleg nem divat.
Én itt is szeretem érvényesíteni azt az alapelvet, mint a lakberendezésben, hogy max. 3 színt érdemes használni. Abból az egyik adott, magának a fának a zöldje. (Lehet mostanában kapni fekete és fehér műfenyőt is…) Válasszunk még 1 vagy 2 színt, ami harmonizál a helyiség színeivel és a végeredmény egységes, szép dísze lesz lakásunknak karácsonykor.

Kis segítségnek ma készítettem egy pár fotót a gömb kínálatról a budaörsi Kikában.







Aki szereti a szívecskés, meg népiesebb motívumokat, annak ajánlom az Ikeát, mert ott csak olyanok vannak, piros, fehér és fekete színekben.



Hasonló postok:
- Kreatív díszek A kisbabáknak lehet kapni mindenféle lógó figurát, amiket az ágyukra rögzítenek és ők élvezettel nézegetik....










Én KIKA-fun vagyok díszekben, nekem minden évben bővül a tár, de nálunk a piros-arany és ezek árnyalatai kisebb eltéréssel … szerintem mi a karácsonyfánk mindig ment/megy a lakásunkhoz és igazán a miénk …
Tavaly láttam olyan fát amit még a tulajdonosok sem szerettek szívesen látni a lakásukban … idén egyértelműen mást akarnak … szerintem ezért kell vigyázni a divatolással. A nagyon színes, nagyon vegyes díszítés már szerintem sem divat … max. a nagymamáknál elnézzük :-))))
Nekünk eddig egyszínű, csak piros volt. Viszont most fehér-fekete-pink lesz, bár a pink díszek, amiket találtam, kicsit inkább lilásak. Kíváncsi vagyok hogy fog kinézni. :) Majd lefotózom és felrakom (feltéve, hogy jó lesz) :)
Szeretem a minimalista dolgokat és irtózom a giccstől. Nálunk a sötét fához arany és nagyon sötét fényes és matt-bordó, szinte már majdnem csokoládé színű díszek vannak kitalálva, csak sima, egyszínű izzósorral.
Idén a bordó-halványzöld-törtfehér szobához törtfehér terítőt, bordó futót, vízzöld és halvány mályva színű üvegtányérokat tervezek feltenni. Láttam egy jópofa ötletet valahol a tévében és most azon gondolkodom, hogyan tudnám megvalósítani, hogy ne az asztalon legyen a dísz, hanem az asztal felett legyen ,,belógatva” úgy, hogy annak szerves része legyen, de ne legyen útban senkinek. Van esetleg valakinek ehhez ötlete?
Hát most hirtelen csak az jutott eszembe, hogy a csillárról lelógatni széles dísz szalagon néhány karácsonyfa gömböt, díszt, feltéve, hogy olyan a csillár az asztal fölött. :) Majd ha látok valami jó képet, szólok.
Köszi :)
Amit láttam nagyon megragadott. De csak egy pillanat volt. Leginkább egy vékony ágakból összerakott, ovális formájú, de lapos ,,bokor” volt, amin apró fehér fényfüzér volt, és némi kék dekoráció, ami illett az ottani terítékhez. De akkor sem tudom, hogy lehet egy kis bokrot fellógatni :))))))))
Még én is töröm rajta a fejem.
Én legutóbb szülinapi bulira a falra mindenféle lógó izét, ilyen parafa táblához való tűvel rögzítettem fel. Pici lyuk marad utána, szinte nem is látszik. Persze súlyosabb dolgokat nem tudom hogy bírna el, de én megpróbálnám. :)
Szólj hozzá!
Legutóbbi hozzászólások
Lakberendezési munkáinkból néhány
Kövess minket!
Térformáló Stúdió
Mottó
Egy jól megtervezett lakásbelső nem csupán a legújabb lakberendezési divat vagy irányzat megvalósításáról szól – tükröznie kell tulajdonosának egyéniségét, szokásait és mániáit, érdeklődési körét és ízlését.
Közösség
Kavalkád – néznivaló
Kisfilmek a nagyvilágból
Archívum
Egyebek
Olvasnivalók
Legtöbb hozzászólás
Legolvasottabb