90 nm-es lakás (fotók) | Néder Melinda lakberendező
Főoldal » . 90 nm-es lakás - Törökbálint

90 nm-es lakás (fotók)

2008. szeptember 30. 8,599 megtekintés 2 hozzászólás

Az elmúlt napokban sajnos nem jutottam ide, mivel költöztünk. Így utólag megmutatom, honnan.

Ezt a társasházi lakást 2006-ban vettük, új építésű, 90 nm-es és 3 hálós. Vásárláskor az szólt mellette, hogy közvetlen kertkapcsolatos, mégpedig egy hatalmas kerttel. Ez gyerekesként nagy előnyt jelentett. Ezen kívül még fontos szempont volt, hogy még az építkezés megkezdése előtt találtuk meg az építtetőt, így lehetőség volt arra, hogy a lakást teljesen a saját terveim alapján építsék meg, illetve, hogy az egész építkezést figyelemmel kísérhettük, ellenőrizhettük. Persze én meg kaptam az alkalmon és szépen mindent átterveztem az utolsó tégláig.

A lakás alap színei a vajszín, a zöld és a wenge. (Sajnos a képeken a vajszín fehérnek látszik, pedig sehol nincs semmi fehér. A képeket egy profi fotós csinálta anno, de a fehéregyensúlyt nem sikerült beállítania.) A nappali, a konyha és az étkező egy légtérben volt. A dohányzó asztal és az étkező asztal üveglapos volt, amit én nagyon szeretek, mert nem terheli a teret, könnyed, és nagyon jól tisztán tartható. (Bár kicsit gyakran kell tisztítani.)

A konyhabútor magasfényű, festett, természetesen vajszínben. A konyha falát sötétbarna üvegmozaik csempe borítja.

Hát ez egy nagyon rossz kép sajnos, de azért a lényeg talán látszik. A beépített szerkény közepén üveg polcok vannak, süllyesztett spot lámpával megvilágítva. A háttérben a hálószobánk látszik.

Ezen a képen jól látszik, hogy a konyha álmennyezetének az alját barnára festettük, evvel is keretet adva a világos bútornak. Az egész lakásban füstölt tölgy színű laminált padló volt, még a konyhában is. Nem szeretem burkolatváltással megtörni a teret, szerintem nem szép.

Ez a hálószobánk. A szobákban egy sötétebb zöld színt használtunk néhány fal színezésére, mint ami a nappaliban van.

Az előszoba.

A gyerekszoba. Ide még egy kis kék szín lett becsempészve, mégis csak fiúké a szoba.

A fürdőszoba, sötétbarna, bézs színekben. Itt kapott még helyet egy kád és egy zuhanyfülke is.

A mellékhelyiség. Itt is egy alap bézs színű csempe lett kiegészítve üvegmozaikkal.

Hát ez volt 2 évig a lakásunk. Jó volt itt lakni, de kinőttük és már vágytunk egy saját házra is. Mivel sikerült ezt úgy eladnunk, hogy szinte minden bútort megvettek a lakással együtt, így az új házban nem köti meg semmi a kezem majd a berendezésnél, így egy egészen más stílust alakíthatok ki. Már nagyon várom…

Related Posts with Thumbnails
1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars (Értékeld!)


2 hozzászólás »

  • TimuskaNo Gravatar írta:

    Már én is nagyon várom, és kíváncsi vagyok az új házra. :-)

  • JutkaNo Gravatar írta:

    Ismerős a lakás, rájöttem honnan. Pontosan nem emlékszem melyik Otthon magazin számában láttam. Akkor is megállapítottam, hogy nagyon jól sikerült.

Szólj hozzá!

Írd meg a véleményed, vagy trackback a saját oldaladról. Hozzászólások subscribe to these comments RSS-ben.

Be nice. Keep it clean. Stay on topic. No spam.

Ha szeretnéd, hogy a képed megjelenjen a hozzászólásnál, regisztrálj itt: Gravatar. Utána bármilyen oldalon, ahol használják a Gravatart, az e-mail címed alapján felismer és mindig meg fog jelenni a fotód.