Egyedi házak
Argentínában áll ez a kertes ház, melynek központja egy óriási medence. Nagyon ötletesen lett megoldva, hogy nem süllyesztették be az egészet a földbe, hanem egy része ki van emelve és egy kis rézsűn lehet feljutni hozzá. A fedett terasz, mely nappaliként is használható, teljesen nyitott a kert felé, így ezzel …
Még régebben találtam ezt a modern vízparti házat, ami engem nagyon lenyűgözött. Az enteriőrből sugárzik a nyugodtság, a pihenés, a kikapcsolódás érzete, melyet a letisztultságon kívül a természet közelsége és a föld színek használata ad. A néhány helyen megjelenő levendula lila igazán finom színfolt, ami ilyen sötét árnyalatban egyfelől ugyancsak …
Az építészek nekem azt szokták hangoztatni, hogy ők az épület tömegével foglalkoznak. Ez persze gyakran a lakhatóság, bútorozhatóság rovására megy, amivel nem mindig törődnek megfelelően. De ha már egy háznak a tömegét nézzük, akkor íme egy olyan ház Olaszországból, ami egyszerű, letisztult vonalaival valamiért számomra a tökéletes tömeget testesíti meg.
Mary Lynn Turner és lányai, Marie és Emily Turner alkotta tervező csapat pontosan olyan házat álmodott meg, amelyben én is el tudnám képzelni, hogy visszavonuljak és élvezzem a vidék nyugalmát, szépségét jó pár év múlva. Ez a hegyoldal előtt megbújó verandás ház a finom eleganciájával, mely hívogató és otthonos szerintem …
Mindig örülök, mikor a sok divatos minimál stílusú háztól eltérően valami izgalmas, más stílusú otthont találok. Ez a Thaiföldön található 4 hálószobás villa egy hegyoldalban épült és fantasztikus tetőteraszaival a tengerre néz. Az egészen sötét falak és bútorok a vörössel kiegészítve hamisítatlan keleti hangulatot árasztanak. Kedvenc hosszan belógó csillárjaim itt …
A mostani Architectural Digest újságban egyik kedvenc színészem new york-i loft lakását mutatják be, mely teljesen eltér az általában a loftokhoz társított modern stílustól. Gerard Butler, aki a 300 című filmmel vált szerintem igazán híressé és tervezője, Elvis Restaino, aki tévé és mozi filmek designereként szerzett nagy hírnevet, (többek között …
Igazán hangulatos lehet egy úszó házban élni, főleg ha az egy nyugodt folyón van kikötve. Az angol házaspárnak ez a mindennapi otthona, amiben van vezetékes víz, áram, minden ami egy hagyományos házban is megtalálható. Maga a hajó helyhez kötött, nincs motorja sem és a Temzén másik 40 hasonló otthonnal igazi …
Egy igazi gyöngyszemre leltem végre! A Rockefeller Partners Architects tervezte ház megtestesíti számomra a modernséget, az időtlenséget, az otthonosságot. Gyönyörűen kombinált természetes anyagok mindenütt, melyek együttese melegséget sugároz. Látszik, hogy nagyon gondos tervezéssel készült az egész otthon, hiszen nagyon jól eltaláltak az arányok.
Borús kedvemnek most erre van szüksége. Semmi extra, csak úgy. Mert gyönyörű ez a hely, ez a környezet. Mert álmodozni lehet róla kicsit, elképzelni, hogy mezítláb sétálgatok a medence partján, miközben kellemes szellő fúj. Mert pár percig eltereli a figyelmet más dolgokról. Mert nyugodtságot, optimizmust áraszt. Mert inspirál, célt ad. …
Butenko Vasiliy és Sergey Mahno által tervezett hétvégi ház Ukrajnában árasztja magából a nyugalmat. Lekerekített formák mindenütt, ívek, sehol éles vonalak, sarkok. A terek kis szigetekre vannak osztva, melyek jól elszeparálhatók, hogy mindenki megtalálja a számára kikapcsolódást nyújtó helyet. Nincsenek ajtók, helyettük íves, eltolható térelválasztók vannak. A puha anyagok, a …
Ausztráliában egy meredek lejtőn áll ez az Omiros One Architecture, által tervezett ház, gyönyörű panorámával az óceánra. A tervezőknek nagy kihívást jelentett, hogy olyan házat tervezzenek, amely alkalmazkodik a meredek terephez, jól illeszkedik a természetes környezetbe és kihasználja a hely időjárását. A ház közepén végig futó patakban szépen tükröződik az …

RSS
Hírlevél
Twitter
Kavalkád
Facebook
Google Reader








