Aletta
Hujber-Nagy Aletta
Társtervező
A kreatív érdeklődés családomban genetikusan öröklődik. Irodalom, festészet, építészet, az őseim hagyománya. Szépség, színek, formák, harmónia. Nem csoda, hogy kicsi koromtól engem is ezek érdekeltek.
Pici lányként a babáimnak terveztem ruhákat és a nagymamámmal varrattam meg. Aztán rájöttem, hogy rajtam is sokkal jobban tetszenek azok a ruhák, amiket magam találok ki. Így kezdődött, hogy már hatéves korom óta tervezek és varrok ruhákat. A gimnáziumban egy röpke pillanatig szüleim ötletére az orvosi pálya is felvetődött, de aztán a pályaválasztás előtt mégis csak az építészet és a divat világa maradt.
Építész édesapám szerencsére nem erőltetett semmit, így végül a KMF-re jelentkeztem ruhaipari mérnöknek, ahol gyártásszervezőként diplomáztam. Utolsó évben már egy egyedi ruha szalonban is dolgoztam. Diploma után a KMF-en elvégeztem a ruhatervező kurzust, majd évekig gyűjtöttem tapasztalatot különböző ruhaipari cégeknél varrónőként, szabászként, gyártástechnológusként, szervezőként, minőségbiztosítóként, ruhatervezőként. Terveztem kollekciókat, katalógusokat, fantázianeveket és ruhacimkéket. Stylistkodtam, fotózásokra jártam, varrodákat indítottam be, embereket felvételiztettem és tanítottam be. Anyagokat és kellékeket válogattam és szereztem be. Esténként és hétvégeken egyedi ruhákat terveztem és készítettem ügyfeleimnek, részt vettem divatbemutatókon, sminkversenyekre, fotósok portfoliójába és cégeknek is terveztem ruhákat. Legtöbbször magam kiviteleztem a ruhákat, mert maximalista vagyok, és ritkán adatott meg, hogy olyan varrónővel dolgozzam együtt, aki után nem kellett javítani és a nevemet adhattam egy-egy ruhához.
Nagyon élveztem ezt az időszakot, bár fárasztó volt a sokszor napi 12-16 óra munka. Amikor azonban férjemmel elhatároztuk, hogy gyereket szeretnénk, akkor be kellett látnom, hogy ez együtt nem fog menni. A kreatív világtól azonban nem akartam elszakadni, ezért elhatároztam, hogy ezt az időt a másik nagy szerelemre, az építészetre fogom fordítani. A Veresegyházi Oktatási Stúdióban (Atelier) végeztem lakberendezőként, majd a Műegyetemen élhettem ki a színek iránti örök vonzalmamat, amikor elvégeztem az építészeti színtervező szakot, ahol okleveles színszakértőként diplomáztam. Végül elkezdtem az YMMF építész szakot, ahol nyáron fogok diplomázni, építészmérnökként.
Az elmúlt három évet kisfiamra, építészeti tanulmányaimra, saját házunk építészeti és belsőépítészeti tervezésére, és a kivitelezés felügyeletére szántam. A ház lassan elkészül, heteken belül beköltözünk és tanulmányaimat is hónapokon belül befejezem. Minden együtt van egy új kezdethez, hiszen az új házzal megvalósul régóta dédelgetett álmom, egy saját design stúdió. Természetesen egyik énemet sem szeretném háttérbe szorítani, hiszen a színtervezés, a belsőépítészet, a ruhatervezés egyaránt kedves számomra, ezért továbbra is mindegyikkel szeretnék foglalkozni.


RSS
Hírlevél
Twitter
Kavalkád
Strange design
Google Reader



















