Ágyneműtartó az ágyneműnek?!

Ágyneműtartó az ágyneműnek?!

Most komolyan, van még valaki, aki bepakolja az ágyneműt reggelente az ágyneműtartóba?!

Gyerekkoromban az Anyukámnak a mániája volt, hogy minden reggel be kellett ágyazni az ágyunkat, mindent bepakolni az ágy alatti ágyneműtartóba. Aztán ebből később már csak hétvégente lett, végül szerencsére teljesen elmaradt, ahogy nőttünk és öntudatunkra ébredtünk. Legutóbb jó pár éve, amikor még egy garzonlakásban laktam, akkor ágyaztam be, mert ott ugyebár egy szobában volt minden, így ha vendég jött, akkor mégsem lehetett az ágynemű szerteszét.

A ma kapható ágyak többsége már ágyneműtartó nélkül készül, majdhogynem extrának számít, ha van hozzá. Illetve ha van is, szerintem azt sem rendeltetésszerűen használják az emberek, sokkal inkább egyéb dolgok tárolására.

Ahhoz, hogy kulturáltan nézzen ki a hálónk, nem árt felkelés után legalább megigazítani a takarót, párnát, hogy kicsit rendezettebb legyen. Praktikusak az ágytakarók, de azok is csak akkor néznek ki valahogy, ha alatta rendbe van rakva az ágynemű. Egyébként nekem az ágytakarókkal az a problémám, hogy mikor este leveszem, akkor csak ledobom a földre és aztán kerülgetem, elesem benne. Lehetne egy ládában tárolni az ágy végében, de az megint olyan beágyazós dolog lenne, hogy mindig kivesszük reggel, elrakjuk este. Így marad az ünnepnapokra. :)

Te melyik típus vagy: a beágyazós, az ágytakarós, a rendberakós, vagy inkább áldozol a művészi rendezetlenség oltárán?








Via, via

Related Posts with Thumbnails
Oszd meg

Comments Closed

11 comments

  1. Rabatin-Buru Éva

    Kihúzható kanapén alszunk mióta egy kisbaba lakik a régi hálószobánkban, ahol igazi nagy ágyunk volt, ahol soha nem kellett összeágyaznunk :-)

  2. Szuhai Mária

    Van,a régi jó poroszos nevelési rendszer mámikái biztosan,ill akiknél kevés a tér praktikai okokból.Ugyanakkor -évekkel ezelőtt-olvastam,h nem egészséges beágyazni,uis beágyazatlanul jobban szellőzik az ágynemű.A magam részéről
    a beágyazatlanságot kifejezetten szemgyönyörködtetőnek tartom abban az esetben,ha az ágynemű is az.

  3. Manner Zsuzsa

    Ahogy elnézem ezeket a képeket, (nagyon szépek!) ezekben a “spontán odadobott párnák -és takarók -összeállításokban” van annyi munka, mintha beágyaznánk. Én eligazítgatós vagyok és most készülök egy foltmunkát alkotni rá.

  4. Szabados Ágnes

    “Te melyik típus vagy: a beágyazós, az ágytakarós, a rendberakós, vagy inkább áldozol a művészi rendezetlenség oltárán?” Én az ágytakarós, férjem a legutolsó :D

Comments are closed.