66 nm-es lakás (látvány tervek)

66 nm-es lakás (látvány tervek)

Két hálószobás, 66 nm-es budapesti lakóparki otthont terveztem egy fiatal párnak. A lakás új építésű volt, de szükségét éreztük egy kisebb átalakításnak, hogy kedvezőbb tereket kapjunk.

Eredeti állapotában egy aránytalanul nagy előszoba rész volt, melyhez képest a nappali-konyha-étkező elég szűkösre lett méretezve.

Eredeti alaprajz:

Mivel a tulajdonosok egy megfelelő méretű konyha mellé bárpultot és külön étkező asztalt is szerettek volna, így kibontottunk egy falszakaszt és egybe nyitottuk az előteret a nappalival.

Módosított, új alaprajz:

A fal helyén kényelmes étkezőt lehetett kialakítani, ahova akár többen is le tudnak ülni.


A konyhát kicsit megnöveltük, hogy mellette a beépített hűtő-sütő-mikro is helyet kapjon. Ez egy kompromisszumos megoldás volt, hiszen a hűtőhöz a bárpultot megkerülve lehet csak eljutni, ugyanakkor egyszerűen nem volt lehetőség közelebb elhelyezni, hiszen vagy a kanapé nem fér el akkor, vagy a bárpultnak nem lesz helye.





A hálószobában sajnos nem volt meg az ablakok mellett a szekrényeknek szükséges 60 cm szélesség, így egy sarok szekrényt terveztünk be, összekötve egy fiókos komóddal. Az ágy mögött fotótapéta lesz a fal teljes szélességében.


Related Posts with Thumbnails
Oszd meg

Comments Closed

4 comments

  1. Rika

    Nagyon jók ezek a látványtervek, tényleg látszik milyen lesz a végeredmény. Milyen programot használsz, nehéz megtanulni? Üdv: Rika

  2. tail

    Imádom ezt a tervet….
    a nappali tapétája, nagyon tetszik, valami hasonlót keresek a hálónkba
    és annyira szuperül felhasználtad a tapéta kékjét a konyhát körülölelö dísz fallal/álmennyezettel, nagyon szépen kihangsúlyozza a konyhát, tulajdonképp keretbe foglalja=P
    én majd a bárpultunkat szeretném kiemelni valami hasonló színes “fallal”
    kár, hogy máshogy nem fért el az a fránya sütö, kicsit furi, hogy a bárpultot kerülgetni kell, de valamit valamiért…
    az étkezö asztallal viszont így egy vonalban van, és tökéletes egységet alkotnak, a konyha 2 részletben van…..mindenesetre ötletes megoldás, a lakás ezen részét, a falak áthelyezését/átfunkcionálását szuperül megoldottad, tökéletesen elönyös megoldást hoztál létre!
    Good job!


  3. Post author
    Néder Melinda

    Hát sajnos van amikor muszáj kompromisszumot kötni. Valamit valamiért :)
    Beljebb rakva a sütő, hűtő viszont akkor kisebb nappali rész, vagy két lépéssel többet lépni a konyhában és akkor tágas tér.

Comments are closed.